Sziasztok!

Ez a bejegyzés egy kicsit másabb lesz,mint az eddigiek.

Tegnap volt az első nap,hogy sírtam mióta itt vagyok a családomnál. Igazából nagyon nehéz egy olyan országban élni,ahol minden ismeretlen és ha bármi gondod van nem tudsz az Anyukádhoz rohanni,hogy segítsen,mert nem beszéltek közös nyelvet. A családom persze látta rajtam,hogy valami nincs rendben ezért nem is piszkáltak és amint segítséget kértem a tesómtól azonnal segítettek,de ez akkor is nagyon nehéz. Megkértem a tesómat,hogy menjünk el fájdalomcsillapító csipszet és csokikát venni,majd útközben elmeséltem neki,hogy mi nyomja a lelkem és ekkor előjött belőle az a hihetetlen pozitív mentalitás.Egyszerűen ez számomra érthetetlen,hogy hogy tudnak mindig ennyire vidámak maradni.Én sírva mondom el a bánatomat,mire ő mosolyogva mondja,hogy ne aggódjak,majd egy év múlva minden változik és egyszerűen nem tudsz tovább sírni,mert ennek a mosolynak elhiszed,hogy ez ígyis lesz. Este,hogy egy kicsit jobb kedve derítsenek elvittek ide 2 utcával leljebb.Útközben mutatták,hogy délután ebben az utcában itt volt a rendőrség,majd halkan megjegyeztem,hogy biztonságos környék.Odaértünk az utcához és mint egy mini Mihálynapi vásár.Nagyon jól esett a szívemnek ,hogy még egy pici magyarság:)Hazajöttünk,megvacsoráztunk,majd megbeszéltük a ház szabályait.Írtó vicces volt.Nem is lett volna szükség erre a beszélgetésre,mert eddig is mindent így csináltunk:)De legalább ezt is letudtuk.Ezután lefeküdtem aludni és szerintem éjszaka verekedtem,mert arra ébredtem,hogy mindjárt leesek az ágyról.Majd magamban megjegyeztem,mintha csak otthon lennék.A tesóm meghívott a barátaival sörözni(ők isznak,én nem),de Mexikóhoz híven ez sem olyan mint otthon.Már délután 3kor el kell indulnunk,hogy legyen helyünk.:DNagyon vicces.Utánna felmegyünk a belvárosba.Remélem jó lesz.Ha valami esetleg változik addig,akkor rögvest jövök és rögzítem.

További szép napot!